Drága Herceg!
Haragos
vagyok, és szomorú is, de jobban mérges, csak úgy tombol bennem a düh. Anyukád miatt. Az előbb hívott azzal a kérdéssel, hogy
befizettem-e már a bankba a pénzt. Február másodika van, reggel kilenc óra, és
ő azt kérdezi tőlem, befizettem-e a pénzt, miközben nagyon jól tudja, hogy nem
a legjobb az anyagi helyzetünk. Aztán felhívta a figyelmem arra, hogy nyolcadikáig
be kéne fizetni, és mikor közöltem, hogy nem biztos, hogy menni fog, csak
hallgatott. Szinte láttam az arcát, és hallottam az elégedetlenkedő gondolatait
(mert szólni nem mert), és szép lassan ment fel bennem a pumpa. A hallgatást
azzal a mondattal szakította meg, hogy akkor megint rossz fizetők leszünk. Erre
én feleltem hallgatással, és összeszorítottam a szám, hogy visszatartsam a
feltörni készülő dühömet… Nem vagyok képes tenni ez ellen az érzés ellen. Mélységesen
sért, elmondhatatlanul sért a viselkedése, és a hozzám állása. Ha elmondhatnám
neki ezt, akkor elmondanám, de összeomolna, ha őszintén beszélnék vele.
Elmondanám
neki, hogy mélységesen bánt, ahogy bánik velem. És azt is, hogy nem hiszem,
hogy volt olyan nő eddig a fia életében, aki ilyen szinten kiállt mellette, és
ennyire szerette. Sért, hogy csak addig voltam jó neki, míg azt hitte
ugráltathat, és nem csak engem, még a hülye lányaimat is. Sért, hogy nem
értékeli a fia iránti érzéseimet, tetteimet. És sért, hogy rivalizálni próbál
velem, és az is, hogy a hátam mögött megpróbál befeketíteni a szemedben… Végtelenül
sért, mindent, amiben hiszek, érzek, teszek. Olyan fokú tiszteletlenséget érzek
részéről, amit minősíteni sem vagyok képes. Ezt senkinek, még a saját anyámnak
sem vagyok hajlandó lenyelni. De mélylevegőt veszek most, és elfojtom a
haragom, és abban reménykedek, ha hazajössz, keményen helyre teszed anyádat…
Azért van bennem félelem ezzel kapcsolatban. Attól félek, mentegetni próbálod
majd (ahogy teszed most is), és engem kérsz arra, hogy hagyjam figyelmen kívül.
Ha így lesz, az baj lesz, mert nem leszek rá képes, és sokat fogunk veszekedni
emiatt. Sőt, megkockáztatom, a kapcsolatunk is rámehet…
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése