Bízz a szerelemben

Nem szeretem a romantikus filmeket. Nem szeretem, hogy csöpögős, és könnyes még akkor is, ha megpróbálják humorral, vagy más frappánsnak tűnő valamivel feldobni az egészet. Igazából mindegy, hogy sikerül-e, vagy sem, a lényegen mit sem változtat. Nyúlik a nyáltól, és egy kis dráma után az egész világ utópiába költözik. Brrr… Ám, most ez a film tetszett. Pedig a szokásosnál is jobban távolt áll tőle minden élethűség. Azért, mert nem hiszem, hogy létezik a világon olyan család, ahol mindenki hiperszuper okos, és megbízható, és gondtalan, és sikeres. A vityilló a tengerparton, hírnév a család minden tagjának (komolyan, még a kölyköknek is). Nem létezik ilyen valóság. A Földön legalábbis. Mégis tetszett… Aztán eszembe jutott, mikor a suliban arról tanultunk, mekkora jelentősége van egy poronty életében a meséknek. A királylánynak, a királyfinak, a három próbatételnek, aztán a végén a boldogan éltek, míg meg nem haltak örömének. Ez a film pont egy ilyen tündérmese, amibe ügyesen belecsempészték a manapság aktuálisan kedvelt (vagy nem kedvelt) dolgokat, úgy, mint a füvet, a kokaint, és a szexet. Mikor vége lett, rögtön újraindítottam, és azon töprengtem, miért teszem ezt. Tetszett, hogy szinte éreztem, mennyire összetart a család, hogy mennyire szeretik egymást, és hogy a feltétel nélküli elfogadás csak úgy süt a másfél óra szinte minden percéből. Vizslattam, kutattam magam, és nem értettem, miért nem a szokásos lekicsinylő érzés munkálkodik bennem, ami ezekkel a filmekkel kapcsolatban belém rögződött (elítélendő előítéletre hajazva), és majdnem megijedtem, mikor újra azon kaptam magam, hogy tetszik ez a mese. Második nézésre is. (Azért ne aggódj, még egyszer azért nem fogom elindítani, hiába három a magyar igazság.) :)

Kivétel nélkül mindenkinek ajánlom ezt a filmet.