Átlagos

Későre jár. Ed a bárpultnál ül egyik könyökére támaszkodva, másik kezével a poharat forgatva, és időnként belekortyol az italába. Egy füstös kis bár ez, mégis szeret idejárni. A pult mögött a pincér törölgeti le szorgalmasan a vízcseppeket a poharakról, néha – néha a fény felé fordítva a késznek tűnőt. Félhomály burkolja be a helyiséget. Az egyik sötét sarokban az asztalra borulva pihen egy törzsvendég. Eleddig észre sem vette, hogy más is van még itt, csak a megbújó ismeretlen mély szuszogásról finom horkolásra váltott, amivel úgymond jelezte, nem lehet ám őt csak úgy figyelmen kívül hagyni. Ed poharát a hangoskodó felé emeli, mielőtt hirtelen mozdulattal magába önti az italt, majd halk koppanással a pultra teszi a poharat, intve a pultosnak, hogy még egy kört igényel. Pár órája már, hogy támogatja itt a pultot, és azon elmélkedik, milyen lehetőségek sorakoznak előtte a továbblépést illetően most, hogy úgy alakult, hogy felszámolódott mögötte minden, amit eddig létrehozott. Megkapja a következő italát, egy alig észrevehető bólintással köszönetet mond érte, és újra felveszi a gondolkodó, könyöklő, poharat forgató pózt. Nem szeretett hátrafelé tekingetni sosem, akkor sem, mikor élete romjait szándékozik maga mögött hagyni, főleg akkor nem, most sem. Ilyen apropóból üldögél a pult mellett éppen. Ezt az éjszakát arra szánja, hogy elengedje régi életét, és új irányt keressen. Eléggé tanácstalannak érezi magát az iránnyal kapcsolatban, és hogy ezt az érzést tompítsa kicsit, kortyol egyet. Jó kis átlagos állása volt még tegnapig egy menő cégnél, átlagos fizetéssel, előrelépési lehetőséggel. Szép kis lakása volt egy átlagosnak mondható környéken, és úgy nézett ki, hogy egy átlagos kapcsolat is kibontakozóban volt közte, és egy munkatársa között. Minden átlagosan alakult, kívánni sem lehetett volna jobbat, többet, most mégis itt ül, és átkortyolja magát a következő napba. Szinte egy csettintésre veszett el minden, mégsem azon töpreng, mit ronthatott el, hanem inkább a következő lépést fontolgatja. Halkan nyitódik, majd csukódik az ajtó, és csendes dörmögés kíván jó estét mindenkinek. Ed az érkező felé sem fordul, úgy köszön vissza, és zuhan újra a gondolataiba. Az új vendég közben letelepszik a pult mellé, nem túl messze tőle, és fészkelődve italt kér a pultostól. Beszélgetésük csendes duruzsolása zökkenti ki Edet a gondolataiból, és fordítja figyelmét feléjük. Most veszi csak észre, milyen fura jövevény is telepedett mellé. Aprócska, aránytalan ember olyannyira, hogy alig éri fel a pultot, így ültében, ám őt ez egy cseppet sem zavarja. A haja kócosan lóg az arcába, hiába van Rambo módjára pánt kötve a fejére, ám az öltözéke inkább hippihez illő. Nyakában nagy fagyöngyökből készült lánc van, amit az élénk színű, nagy mintás ing fölött visel. Rojtos nadrágszára rálóg az agyonhasznált, lustaságból nem befűzött bakancsra. Fesztelenül beszélget, a társulatáról mesél.

- …nincs régóta a kis társulatunk a városban, de azt már láttam, hogy ez egy kedves hely. Tele művészetet szerető emberrel. Fel is lépnénk minden este, de az egyik társunk eltűnt az idefelé vezető úton, és nincs helyettese. Hogy mi lett vele, azt senki nem tudja. Lehet, hogy csak egy menyecske csavarta el a fejét, mindenesetre elég nagy gondot okozott ezzel nekünk. Most a várost járom, hátha találok egy átlagos embert, aki ráadásul szívesen csatlakozna hozzánk. – nagyot nyelve hajtotta fel az italát, a pultos kérdezés nélkül töltötte meg újra.

- Átlagos embert kerestek? Hogyhogy? Hiszen te sem vagy átlagos, ahogy elnézlek. – kapcsolódott a beszélgetésbe Ed.

- Pont ezért kell nekünk egy olyan valaki. Közöttünk mindenki más, feltűnő, nem hétköznapi, ezért kellene egy átlagos.

- Miért olyan nehéz olyat találni? Úton útfélen vannak ilyen emberek. – értetlenkedik Ed.

- Nehogy azt gondold. A világban túlságosan sok különleges, érdekes, furcsa ember van, ebben a városban meg pláne. Nem is tudom, meddig tudunk így együtt maradni…

- Én átlagos vagyok – szaladt ki Ed száján önkéntelenül – és pont egy új élet felé készülök indulni…