Hazaérkeztünk. Kész katasztrófa ez a haza út, főleg, mikor valamit cipelni is kell, és általában kell, ha anyám nem éppen dührohammal küszködik. A múltkori családlátogatásunk fényében nem gondoltam, hogy most békés lesz a hangulat, de nagy csodálkozásomra, az volt. Azt sejtettem, hogy nem lesz akkora galiba, mint két hete, de arra nem gondoltam, hogy ennyire szent lesz a béke. Az új, szolidabb ékszer (tudod, a köves) nagy segítség volt, már nem is látta annyira szörnyűnek a dolgot, és még csak megjegyzéseket sem tett a szokásos gúnyos stílusában. Örültem, hogy ilyen hamar megbékélt, de mint utóbb kiderült, Gyurinak nagy szerepe volt ebben. A megérkezésünk előtt jó alaposan elbeszélgetett anyukámmal. Talán lassan megtanulja, hogyan kell bánni egy ilyen nehéz természetű nőszeméllyel, mint amilyen anyám. Mindenesetre nem irigylem... Képzeld, reggel korán, mikor éppen arra készültem, hogy a másik oldalamra forduljak, kivertek az ágyból (a húgom volt, bizony, és ez nem számít árulkodásnak), és elcibáltak Pécsre a vásárba. Húú, cefet hideg volt, pedig fel voltam öltözve rendesen. Azon gondolkodtam, hogy majd én bent maradok szépen az autóban, mire ugyanis odaértünk, elég jól bemelegedett. Szerinted hagyták? Képesek voltak kikergetni a dermesztő hidegbe. Végül is kiderült, hogy Beának mentünk bőrkabátot venni karácsonyra, ami nem gond, csak nem értettem, ehhez miért kellek én is. A dolog vége az lett, hogy nekem is vettek egy újabb kabátot, bőrből és szőrből. Hát, meg kell hagyni, nagyon szép, és ami nem utolsó szempont, sőt, a legfontosabb, jól is áll. Naná, hogy jól áll, különben észre sem vettem volna. Így most még inkább várhatom a tavaszt, mert sajnos nem télre való... Fáj a fejem, kissé nyűgös és hisztis vagyok emiatt... Milyen jó, hogy mindig találok valami indokot arra, hogy nyafoghassak :)
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése