Amikor bizalomról beszélünk, akkor a legtöbben azt gondolják, ez csak akkor lehetséges, ha őszintén beszélünk mindenről. Vagyis mondj el mindent, ami veled kapcsolatos, add ki magad teljesen, nem maradhat aprócska kis titok sem, mert hát hogy bízhatna a másik így. Szerintem ez egy nagy butaság. Igenis, mindenkinek joga van ahhoz, hogy titkai legyenek, hisz mindenki életében vannak olyan dolgok, amiket ő maga is szívesen elfelejtene, vagy egyszerűen csak nem akar beszélni róla. Ha valaki fontos valakinek, akkor nem mond el olyanokat, amiről tudja, hogy fájdalmat okozna a másiknak. Ha mégis fájdalmas dologról beszélek, az azért van, mert magamnak akarok könnyebbséget, a saját vállamról akarom levenni a terhet, s abból valamennyit a másik nyakába varrni, ami által kicsit könnyebben cipelem a súlyt, vagy teljesen meg is szabadulok tőle, miközben észre sem veszem, hogy mekkora fájdalmat okoztam a másiknak. Végtelenül önző hozzáállás, még akkor is, ha nem ismerjük ezt be. Magyarázhatjuk az egészet azzal, hogy a másikkal akartunk csak őszinték lenni, de ez önáltatás csupán, és mentegetjük magunkat, mert ha nem ezt tennénk, akkor megint egy teherrel több lenne rajtunk azért, mert fájdalmat okoztunk. Viszont, ha ez valóban így van, felmerül a kérdés: akkor hazudjak? A világért se. Inkább ne tegyünk olyat, ami a másiknak fájdalmat okozna, vagy ha mégis megtettük, akkor viseljük a velejáró terhet és következményt...
Azt álmodtam ma, hogy bombanő vagyok :)
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése