...legfőbb trükkje, hogy írj, és ne gondolkozz. Hmm, érdekes tanítás, és tényleg hasznos tanács. Hiszen magam is tapasztaltam már számtalanszor, hogy evés közben jön meg az étvágy. Nehezen indulnak a fejemből kifelé a gondolatok, de ha már egyszer sikerült, akkor ömlenek, annyira, hogy szinte követni is alig tudom. Érdekes, nem? Aztán elakadok egyszer csak, mint például most is, de aztán jön a hadova, a szavak egymás mellé tevése, s mikor visszaolvasom, akkor csodálkozom, mert nem is olyan értelmetlen... Kicsit sajnálom magam. Szokás szerint. De hát ki figyeljen rám, ha én magam nem teszem ezt? És amúgy is, egyedül vagyok. Hiába mondod, hogy azért nem is annyira, mert ez meg az ott van veled, és mondhatod magad példának a teljes egyedüllétre, de bármit is mondasz, nem fogok egyetérteni veled. Lehet, hogy körülvesz pár ember, de lehet, hogy pont ettől még jobban magányosnak érzem magam. Az történhet velem most, amit normális esetben nem nagyon ismernék be. Tagadnám a végletekig, de ez a hely olyan hely, ahol nem kell a keményet játszanom. Azt hiszem (helyesebben fogalmazva, tudom), hogy szerelmes vagyok. Az vagyok, bassza meg. Az a baj vele, hogy rossz az alany. Szerelmes vagyok egy olyan emberbe, aki nem tudja, nem akarja (teljesen mindegy az ok) ezt viszonozni. Hogy miért? Mondom, teljesen mindegy, és nem is akarom tudni. Nem kell nekem ezt tudni. Csak valahogy feldolgozni, túlélni. Tudom, hogy meglesz, hiszen már annyiszor megoldódtak az ilyen problémáim. Csak időt kell hagynom magamnak. És mázlim is van, mert az élet az utamba sodort egy pasit, aki tetszik is. Úgy tetszik, hogy nincs utána de. Eddig legalábbis. Tudom én, hogy nem lehet esélye másnak, ha a szívem húz valahova, és nem is tartom korrekt viselkedésnek, de most úgy érzem, így kell csinálnom. Ha ez az új pasi lehetőség lehet az életemben, akkor úgy elfeledteti velem ezt a szerelmet, amit érezni vélek, mintha nem is lett volna soha. Ha pedig nem működik, akkor nem fogok játszani vele. Mindenestre bizakodva indulok neki ennek a dolognak. Tetszik, hogy a pasin lehet látni, mennyire tetszem neki. Élvezem, hogy odavan értem. És persze nem másodlagos (legalább olyan fontos), hogy a pasi tetszik nekem. Külsőre is, és a gondolkodása is. És ez jó, igaz? Kezdetnem mindenképpen jó, ugye? Hát meglátjuk...
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése