Joe Black

Elfáradtam. Fizikailag. Érthetetlen. Úgy érzem, mintha a szemem nem is tudom, minek lett volna kitéve. Mintha valaki órákon keresztül az arcomba füstöt fújt volna. Lehet, hogy ez a pszichés fáradtság kihatása? Nem tudom. Lehet, hogy hülyeséget beszélek? Na, azt meg pláne nem tudom :)

Ha eljön Joe Black... Szeretem ezt a filmet. Tetszik a történet, az, amit végig gondolok általa. Hogy hogyan hatalmasodik el az emberen az élni akarás ösztöne, és a rettegés az elmúlástól, a homályba süllyedés lehetőségének felmerülése, és az az elől menekülés kétségbeesettsége. Nem gondoltam volna egy percig sem, hogy nyert egy legrosszabbnak filmek járó díjat. Pedig a színészek nem ismeretlen semmiségek. És zsenialitásukból adódóan nagyot alakítanak (véleményem szerint). Brad Pitt olyan színész, akit sosem kedveltem igazán, valahogy túl soknak találtam, de ebben a filmben nagyot alakít. Szerintem olyan hitelességgel játssza el a szerepét, hogy mikor először néztem meg, tátva maradt a szám. Ezt ugyanígy elmondhatom Anthony Hopkins-ről is. Rettegés a haláltól. Azon dolgok egyike, amikre az ember sosem tud úgy reagálni, ahogyan kellene, vagy ahogy szeretne... Még sosem láttam olyan jól felvett jelenetet, ami ebben a filmben a két ember közötti dilemmát ábrázolja az első találkozás után történő elváláskor. Ahogy egyik fél sem tudja, hogy adja a másik tudtára, hogy nem akarja a végét. Az elköszönés után elindulnak ellenkező irányba, de mindketten érzik, tenni kéne valamit, mert elveszik a szemem elől. S akkor visszafordul az egyik, de csak egy percre, és mert látja a másikat nyugodtnak tűnően elsétálni, ő is mégis tovább megy (gondolván, biztos rosszul látom). A tovább lépésének mozdulatával fordul vissza a másik, s gondolja ugyanezeket, ugyanígy vívódva belül. Még visszafordulnak egyszer, kétszer, de mégis távolodnak egymástól, s el is tűnnek szépen, elhessegetve azokat a gondolatokat az ismeretlenről. Az élet érdekes játéka. Ilyen szép, érzésekkel teli, feszültséget sugárzó (jó értelemben), ezt a vívódást megjelenítő jelenetet nem is tudom, melyik filmben láttam, ha láttam egyáltalán... A hatalommal megférő gyermeki naivitás megformálása rám akkora hatást gyakorol, hogy nem tudok nem figyelni rá, akárhányszor nézem is meg.