Fotókról (társkeresőre)

Attól tartok, ma kicsit beszédesebb hangulatba kerültem, így hát, jaj nektek, kik bátorkodtok elolvasni. Azt a címet adtam első napló bejegyzésemnek, hogy fotókról, mert arra gondoltam, érdemes lenne erről beszélni. A miértje még nem fogalmazódott meg bennem, de csak, mert nem találom a megfelelő szavakat. Eszembe jutott az is, hogy eltüntetem őket (mármint a képeket), s maradok a háttérből kikandikáló valaki, de valahogy nem tetszett az ötlet. Az adatlap kitöltési lehetőségei nem engedik meg, hogy kidomborodjon a személyisége az embernek, még nekem se, pedig a kitöltésnél erősen, összeszorított szemmel koncentráltam külön mezőért rimánkodva minden pipa lehetőség után, de hiába. Igaz, van két lehetőség, ahol nem csak pipálni kell, de az túl kevés, túlkötött. Valahogy ki kell hát domborodni. Na, azt hiszem, rá is tapintottam. Ahogy nézegettem a gépen levő képeket rólam, nem találtam olyat, ahol ne domborodna. Viszont abba is belegondoltam, hogy nem is én lennék, ha azokat eltüntetném, mert attól még igaziból rajtam maradnak, és ha valaha személyes találkára adnám a fejem valakivel, akkor szemre hányhatna a hiteltelenségért. Bármennyire is úgy tűnik, hogy azért lettem ilyen, amilyen (külsőileg), hogy szívassam a kedves, drága férfi közösséget, nem így van. Egyszerűen a szüleimnek ilyet sikerült összerakni. Vagyis, ha esetleg lenne olyan, aki nem értené (de biztos nincs, mert mindenki olyan rohadt mázlista, hogy 140-es IQ-val van megáldva), nem tehetek róla. Viszont, ha már így jártam, akkor meg kellett tanulnom elfogadni, hogy ilyen külsővel kell élnem. Igyekeztem…

Drága Urak (esetleg Hölgyek)! Legeltessétek hát szemeiteket domborodó idomaimon, nem bánom. Sőt, lehet, még teszek is melléjük további képeket, hogy kielégítődhessen vizuális élmény iránti igényetek. Viszont, tudnotok kell, hogy aki arra pályázik, hogy dögönyözhessen is, annak legénynek kell lennie a talpán, nem elég egy tetszel, dugunk? levélke. Ugyanis, e külső mellé nem kaptam adakozó természetet, sőt mi több, igen határozott, nehéz személyiség jutott osztályrészemül. Óóó, ne tessék ezt panaszkodásnak gondolni, nem az, csupán segítség nyújtás annak eldöntése érdekében, hogy érdemes e energiát belefeccölni. Micsoda? Még több segítség kellene? Telhetetlen banda. Azt mondom, ha a helyetekben lennék, hanyatt – homlok menekülnék, s közben még azt is kiabálnám, fusson, ki merre lát. Ne ingassátok fejeteket, s ne gondoljátok, hogy túlzok, csak nektek akarok jót. Hihettek őszinteségemben, ismerem kicsit, akiről szó van. Nem hiszem, hogy fel vagytok készülve egy végletekig ellentmondásos nőszemélyre, aki olyan szeszélyes, mint az áprilisi időjárás, ám de nem biztos, hogy ér aranyat, mint a májusi eső. Vagy mégis? Rajtatok hát a döntés terhe, de halljátok fületekben csengeni szavaim (illetve lássátok szemeitek előtt lebegni)…