Imádom, mikor olyan linkeket, idézeteket, képeket, és a tudja fene miket nem, osztanak meg (hát persze, hogy a facebook-on), ami szerint az anyának úgy kellene éreznie gyereke iránt, mintha legalább a szerelme lenne. Leánykák, nem túlzás ez egy kicsit? Persze tudom én, hogy az anyaság fontos szerep, de ugye egyetérthetünk abban, hogy pempőt főzni, vagy bébiételt venni, kakis pelenkát kicserélni, játszótérre kísérni a totyogót, bárki képes. Ehhez nem kell hat diploma. És tudod, mihez nem kell még? Ahhoz, hogy befogadd azt a termékenyítő anyagot, és aztán, mikor itt az ideje, megoszd a külvilággal. Nem hiszem, hogy érdem jár azért, mert egy nő gyereket hozott a világra, de még azért se, mert nőnek született. Az érdem akkor jár, ha abból a kaki gépből értékes embert sikerül faragni, mikor elindul abba a bizonyos nagybetűs életbe, s helyt képes állni. Nem úgy, hogy még harminc évesen is anya szoknyáján terpeszkedik, mert anya még akkor is kiviszi a teleszart pelenkát alóla. Bunkó lennék, mert nem esek hasra senki előtt azért, mert képes volt szülni? Vagy mert véletlenül puncival áldotta meg az ég (vagy pont így szívatta meg)? Hát akkor nincs mese, be kell vállalnom, bunkó vagyok, de a javából ám. Tessék csak nyugodtan megkövezni, pálcát törni, szemre hányni, akár még kurva anyázni is. Állok elébe :)
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése