Gondolataimba mélyedve ballagtam hazafelé a szokásos tökölős tempómban. Elballagtam egy leányzó mellett, aki éppen azon fáradozott, hogy a bringájának a kerekét kiszabadítsa a sínek közül. Megakadt rajta a szemem. Végül sikerült neki megküzdeni a kerékpárért, nem kellett otthagynia. Mellettem suhant el, örültem, hogy úgy döntött, vezeti inkább. Ha nem ezt teszi, akkor tutistuti, hogy elgázol. Tudod, a vasúti átjáróknál van olyan terelő bigyó, hogy a birka meg legyen akadályozva a felelőtlen áthaladásban. Nekünk is ilyennel kellett megküzdeni, kettővel is. Óóó, ez a bringabajnok még engem is űberelt ügyetlenségben. A pedál mindegyik átjáróban elakadt, ez a szerencsecsomag elengedte az eszközt, megkerülte, kiakasztotta. Kezdtem kíváncsi lenni, mikor pattan a nyeregbe és karikázik el a naplementébe. Nem kellett sokáig várnom, tanúja lehettem. Köszönöm istenem, most már nyugodt szívvel, bármikor elindulhatok az árnyékvilágba. Látnod kellett volna neked is. Letolta az úttestre a bringát (még jó, mert egy patka veszélyes akadály), felült rá, és keresni kezdte a pedált. Eltartott egy kis ideig, míg sikerült neki mozgásba lendülni. Megküzdött rendesen az előbbre jutásért. Néztem utána, és fejet ingatva arra gondoltam, ha ez a lány nem hagyja abba az ilyen közlekedési eszközök használatát, nem lesz hosszú életű. Nem is értem, hogy meri ezt így. Piszkosul veszélyes mindenkire, akinek szerencsétlen napja van, és a közelébe kerül. Nekem ma mázlim volt, meg lettem kímélve.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése