Segítség az önismereti tréningemhez

Tegnap egy kedves ismerős megkeresett. Önzetlenségi rohama lehetett, mert olyan infót osztott meg velem, amit eddig még nem tudtam magamról. Örültem is neki, így legalább nem nekem kell ezt kideríteni. Ne legyél türelmetlen, úgyis elmondom, mindig elmondom. Azt mondta, kiderült számára, mennyire rosszindulatú, és bosszúálló vagyok (hmm, valóban?). Próbáltam valamilyen párbeszéd jellegű kommunikációt kialakítani, de mint a rosszban sántikáló gyerekre, úgy förmedt rám, mondván, had mondja el. Mert ő készült. És valóban, olyan is volt, mint aki jegyzeteket készített a mondókájáról. Jaaa, mondom, akkor hallgatok, bébi, ha készültél. Szóval, rosszindulatú, és bosszúálló vagyok, ezt mindenki mondta (igen? milyen mindenki? csak nem azokra gondolsz, akik párszor találkoztak velem az új barátok közül?), és különben is (folytatta), milyen barátnő az, aki szarban hagyja a másikat (bár azt nem tudom, milyen szarra is gondolt, mert, ha jól rémlik nem én vágtam pofán, és dobtam az utcára, majd mentem nyaralni valaki mással. na, az ilyet nevezem én szarban hagyásnak). Felőlem ő meg is dögölhetett volna (mit kellett volna tennem? nevemre venni?), és csak kihasználtam (hát igen, az sem én voltam, aki terhességi tesztet vitt neki figyelmetlenségből, mikor a rohadt nagy szerelem telepakolta, elfeledve, hogy nincs védekezés. Mondjuk, tény, nem jégert vittem, hogy még tacsakabbra ihassa magát ennek örömére. Én mocsadék…), és egy rendes barátnő az egy millás kölcsönnél nem fogadja el a feltétet (hmm, lehet, de nem is hagyja hiszti nélkül, hogy a megbeszélt futamidő megnövekedjen majd egy évvel, ha egyáltalán kisegít). Pont azt kértem tőle, hogy ne legyen ez a cigánykodás (annak kedvéért, aki nem tudná, ezt a kifejezést néhol a veszekedés, vita szó helyett használják, ő sem tudta), de nem is vártam, hogy megérti, mire gondolok (vagy talán mégis, valahol mélyen belül?). Nyakamat tettem volna rá, hogy félre fogja érteni, és kapva kap az alkalmon, és belém köt, de én mégis provokáltam reménykedve. Csalódni akartam. Pozitívan. Viszont ő belém akart kötni, s azt érezni, hogy fölényben van. Nagyvonalú vagyok, megengedem, legyen fölényben, s örüljön neki (én örülök), hogy nem látja az arcomon szétterülő gúnyos, lekezelő, szánalommal teli vigyort... Bárcsak velem is nagyvonalú lenne valaki, és hagyná, hogy ne érezzem ezt az itt ragadt szomorúságot...
No de nincs rinya, hisz tudom, ilyen a nők közötti barátság, még akkor is, ha megkövezel ezért, még akkor is, ha megkövezem magam ezért...