...üldögéltem a kicsike toronyszobácskában, a hosszúhaj létrát gondosan kilógattam az ablakon, elrendeztem szépen, ahogy kell, ahogy azt egy magára valamit is adó királylány szokta tenni. Egyszer csak motoszkálást hallottam az ajtó mögött. Kinyílt az kis ajtó, s ott állt a sárkány. Megijedtem (cefetül). Végem van, gondoltam, most már biztosan sült hosszú hajú lesz belőlem, de mázlim volt. A kis ajtón az a bazi nagy test nem fért be (mégis van isten). Ijedten néztem körbe azért (biztos, ami biztos alapon), mit tehetnék, hova bújjak, merre szökjek. Nincs kiút, nincs menekvés, szembe leszel kénytelen nézni ezzel most, mondtam magamnak, és kezdtem előkészíteni a sokszor hatékonynak bizonyuló fegyverem, a könnyet (keményen kellett akarnom, mire előjött egy alig látható). És akkor bebújt az ajtón a sárkány legkedvesebb feje, s beszélgetni kezdett velem. Szép lassan elpárolgott a félelem (a satnya bigyóval együtt a szemem sarkából), kicsi nyoma sem maradt, s a helyébe kíváncsiság költözött. Felemeltem a fejem, néztem rá, s hallgattam őt érdeklődve, aztán reagáltam, a szemébe nézve beszéltem hozzá. Félelem nélkül beszélgettünk… Mikor elment, felálltam, s megkerestem az ollót az asztalon. Rövidre vágtam vele a hajam. Behúztam az ablakból, hogy majd egy hajbirizgálónak jól eladom, s úgy megtollasodok, hogy az csak na… Hmm, azért ezzel a tollasodással óvatosan, nehogy csirkének nézzen a sárkány gonosz feje… Jaj, de sok baja van egy királylánynak :)
Reagálás 2
Elhiszem, hogy a tapasztalatok legtöbbször kellemetlenül érintenek, de akkor is sajnálom, hogy a királylány negatív előjelet kap a szemedben. Nekem a királylány az a mosolygós, kedves, aranyos leányka, aki tud hinni, aki nem másoktól vár bizonyosságot arról, hogy ő bizony a koronás ifjú lány. Egy igazi királylányt nem lehet agymosni, olvashat bármilyen cosmoizét. Tudod, azt hiszem, pont az a lényege az egésznek, hogy rálelj a sok álkirálylány között az igazira, és hogy még véletlenül se legyen egyszerű, piszkosul kevesen vannak. Attól, hogy minden csaj (jó, aki nem, attól kéretik ezt a részt nem elolvasni) vágyik erre, nem jelenti azt, hogy minden pasiban a királyfit látja. Hidd el, értem, hogy két lábbal állsz a földön, és jobban meg tudod ítélni a csajok hozzáállását nálam, el is hiszem neked. Azt is, hogy sok a bolond, és azt is, hogyan működhet egy hímnemű, de hiszek abban (nevezhetsz naivnak, butácskának, vagy bárminek), hogy vannak kivételek mindegyik oldalon. Ha sosem fogom látni, tudni, akkor is. Valami ilyesmi a hit. Nekem legalábbis...
Reagálás 1
Igen, igazad van. Nem lenne helyes egy ismerkedés elején mindenféle szarságot a másik nyakába aggatni (kötözöttségekre gondolok). Ne hidd azt kérlek, hogy ez volt a sorok között elrejtve. A rejtett mondani valóm inkább az lett volna, hogy a lehetőség megadása legyen meg legalább. Társkeresés olvasatában nekem az a mondat, hogy: társat szeretnék, kötöttségek nélkül azt jelenti, hogy olyan valaki kellene, akit ugraszthatok, ha elleptek a hormonok, s nem akad jobb, és ettől hótziher, hogy jobb vagyok. De az is lehet, hogy tévedek, s a legtöbben, akik ezt a célt adják meg iránynak, igazából olyan embert keresnek, aki mindig kötetlenül beszélget velük, és az én csúnya, rossz fantáziám feltételez bele mindenféle erotikus baromságot… Ennek örömére megyek, s guglizok pár helyes fotót formás popsikról, és délceg farkakról, aztán átadom magam a masztizás (fújfújfúj) minden kellemes pillanatának…
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése