2012. július 12., csütörtök

Gyász


Tegnap tragikus eseményt voltunk kénytelenek átélni. Este, a porció osztásnál az egyik családtagunk gyanúsan hallgatagnak bizonyult. Hiába lobogtattunk jobbnál jobb falatokat csábosan, hiába hangoskodtunk, zörgettük a rácsokat, csak nem jött elő rejtekéből a drága. Felébredt bennem a gyanú, nem is ok nélkül. Tudod, nem taglózott le a történés, vártuk már ezt a pillanatot. Kedvencünk igen erősen belépett abba a korba, ami testvérek között is aggastyánnak minősíti őt. Már a memóriája sem volt a régi, előszeretettel harapdált bele kenyéradó gazdája kezébe, s a gömböt se hajtotta úgy, mint régebben. Tegnap este megtörtént az elkerülhetetlen, hörcsögkettő (született: Charlie) kománk úgy döntött, meglátogatja hörcsögegyet a rágcsálók mennyországában. Erről a halálesetről kivételesen nem én tehetek, rendesen gondját viseltem (viseltettem). Ne vigyorogj így, komolyan mondom. A nagy melegben is adtam neki lédúsabbnál lédúsabb nyalánkságokat. Na de mindegy, megesett, ami megesett. Összeszedtük az apró testet, szomorúan ejtettünk pár kedves szót, eltemettük, majd irány a bolt, s gyásznasit szereztünk. Míg hazaértünk a vásárlásból, még meséltünk pár vicces történetet az eltávozottról. Ne gondolod, hogy nem lehetnek ilyen történetei egy ilyen apróságnak. Filmet tettünk a tévébe, kinyitottuk az összes nasit (jól bevásároltunk), csipegettünk, nevetgéltünk, izgultunk a filmen, néha megjegyeztük: szegény, szegény hörcsögkettő, aztán a nagy gyászolásba belefáradva elszenderedtünk...

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése