Sokszor eszembe jut ez, mikor egy barátnak hitt sapiens csak akkor tartott igényt a társaságomra, mikor valamiben a segítségére lehettem. Ezzel együtt elkezdtem agyalni a miért után kutakodva. Először magamba mélyedve, hátha sikerül kiindulópontot találni a magam indokait felhasználva. Mintha reflektor kapcsolódott volna fel, vált világossá, hogy az olyan barát (vagy barátnak hitt), aki csak akkor jutott eszembe, mikor szükségem lett volna rá, az nem barát volt, hanem csupán valaki, akivel érdekből tartottam fenn kapcsolatot. Nem szép hozzáállás ez, mert csak azért sem, mert az ilyen motiváció minden tiszteletet nélkülöz a másikkal szemben. Attól tartok, ha nekem sikerült ilyen elítélendő módon viszonyulni emberekhez, akkor másnak sem okoz problémát. Csak, hogy értsd, ezt az átlagosságom ténye mondatja velem… szóval, akkor elmondhatom, hogy az az egyede ennek a csodás fajnak, aki csak azért szeretne találkozni velem, hogy beszélgethessünk, az tényleg rám kíváncsi, és azt értékelnem kell. Pontosan tudom, hogy egy rendes barát kedvéért az ember sok dolgot megtesz. Támogatja őt, segíti őt, és hasonlók, de akkor sem, soha sem érzi azt, hogy ki lett használva. Hogy miért nem? Talán mert az ilyen segítős dolognál több az olyan, mikor az emberre kíváncsi az a rendes barát… nem keverem ebbe bele most a különböző neműséget, mert azt hiszem, tudod te is, hogy az ennél sokkal – sokkal bonyolultabb. Egy férfi jó barátja (aki szintén himbilimbis), és egy nő jó barátja (aki szintén repedéses) hatalmas tiszteletet érdemel, és nincs olyan ok, ami ennek a tiszteletadásnak a hiányát indokolná. Tehát kedves uram, és drága hölgyem, ha rendelkezel ilyen baráttal, senki és semmi kedvéért ne áldozd fel (szerintem), mert félő, még egyszer ilyet nem fogsz találni e pillanatnyi élet során…
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése