Kora ősszel történt az eset. Kiruccantam a közeli kis erdőbe, mert nem serpenyőben sült szalonna ízére vágytam, és tudtam, hogy az erdőben van sütögetésre kijelölt hely. Magamhoz vettem a szükséges eszközöket. Nem hagytam otthon a szalonnát sem, ne is reménykedj ebben. Nem is telt el sok idő, és már a tűzrakó helyen üldögéltem, nyársamra tűzve a szalonnával, és kezemben puha kenyérrel. A szomszédból ismerős nénike telepedett mellém. Felajánlottam neki egy szelet szalonnát, és kenyeret. Egymás mellett üldögélve tartottuk nyársunkat a tűz fölé, néha – néha a kenyérre csöpögtetve az olvadozó szalonna csöppjeit. Nénike halkan mesélni kezdett:
Volt nekem egy barátnőm egyszer, még az özönvíz előtti időkben, és természetesen az Óperenciás hegyen, vagy valami ilyesmin. Ennek a barátnőnek volt egy szerelme. Bazi nagy volt az a szerelem, olyannyira, hogy senki és semmi nem fért ezen kívül a szívébe, de még csak a közelébe se telepedhetett senki, semmi, ennek a nemes szervnek, nem hogy bele, a szerelem mellé. Egyszer csak történt valami. Igen, igen, ez lesz az a bizonyos fordulat, amitől a mese érdekesebb színezetet kaphatna. Szóval, csak, hogy ne húzzam tovább a csigázódást a kelleténél, az történt, hogy a bazi nagy szerelem azt mondta, hogy ő ugyan nem akar tovább ez az izé lenni, és fogta a hamuba sült pogácsának valót, és nekiiramodott a szélesen nagy világnak. Az egyszer volt barátnő állt bambán, arcán erősen tükröződni látszott az értetlenség. Összeomlott, megsemmisült. Zokogva keresett fel, és kérlelt, adjam vállam segítségül, hogy bánatát elsírhassa. Nem haboztam, segédvállat nyújtottam, hiszen egy jó barát így tesz. Elkezdődött hát a bazi nagy szerelem kiheverésének időszaka, ami azzal járt, hogy találkozásaink alkalmával sírás - rívás zajlott, hol heves szitokszavak kiabálása, hol pedig mély hallgatások közepette. Így telt, múlt az idő. A sebzés az egyszer volt barátnő szívén csak nem indult gyógyulásnak, pedig azt hallottam egy másik mesében, hogy az időnek vannak hatékony gyógyfüvei, amivel nem átall élni és gyógyítani. Valószínűleg e szívsebet nem akarta orvosolni, aminek egy kicsit sem örültem. A vállam ugyanis kezdte bemondani az unalmast, és erősen szétázó állagot igyekezett felvenni utalgatva arra, hogy a sós nedvben áztatás nincs rá jó hatással. Ráadásul kezdtem unni már az állandó lélekápolást, hiába tudtam, hogy ez a gondolkodás nem méltó egy rendes baráthoz. Szerettem volna már nem csak róla folytatni építő társalgást, de unos – untalan ráterelődött a szó. Jó barát módjára kitartottam egészen addig, míg aztán egyszer csak a bazi nagy szerelem észhez nem tért, és miután több kísérletet tett más szívekben, úgy döntött, mégis az egyszer volt barátnő az ő holtodiglan – holtomiglan-ja. Az örvendezés ideje jött hát el, s bennem remény is ébredt, hogy most már vége a galád, majd kétéves időszaknak, és már csak szép idők várnak barátságunkra. Mily balga elképzelés volt ez. Ahogy a bazi nagy szerelem visszaköltözött a szívbe, úgy lett a komaságunk kiebrudalva onnan. Mondva csinált indokokkal, ócskán és pitiáner módon összetákolt provokálásokkal mélyítette, szélesítette a kettőnk közötti szakadékot az egyszer volt barátnő. Kénytelen – kelletlen megértettem, hogy kapcsolatunk egyszerű gazdatest - parazita kapcsolat volt baráti helyett, és nem értettem, bárhogy is törtem ezen a fejem, hogyan képes egy rendes barátot elhajítani valaki (mert bizony, aki hagyja a vállát ilyen csúnya módon szétázni, az nem lehet más, csak rendes barát). Aztán, ahogy egyre csak töprengtem a történteken, megértettem, hogy a bazi nagy szerelem könnyen válhat iriggyé, kisajátítóvá. Szinte észrevétlenül tesz magányossá, és úgy épít magába, hogy a régi csillogásból, mosolyból fikarcnyi sem marad… Az egyszer volt barátnő beleolvadt a bazi nagy szerelembe, elveszve teljesen. Sirathattam volna őt ezért, de nem tettem így, inkább intő példaként emlékezetembe véstem, annak érdekében, hogy elkerülhessem az önző, bazi nagy szerelmet pont úgy, mint az ilyenné válást is…
…Elcsendesedett. Szalonnámat biztonságba helyeztem, és kotorászni kezdtem a táskában. Két paradicsomot vadásztam ki végül. Az egyiket az anyóka felé nyújtottam, és szótlanul tovább szalonnasütöttünk…
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése