Állok a megállóban, pont, mint minden este. Mondjuk ilyenkor, télen már öt órakor lehet estéről beszélni, már akkor sötét van. Szóval, állok és várok az eszközre, ami haza fog szállítani. Az emberek egyre érkeznek. Érthetetlen is ez nekem, hisz ilyenkor már nem szoktak ennyien tömörödni ezen a nyavajáson. Vagy inkább úgy helyes, hogy máskor még nem? Végül is mindegy, a lényeg, hogy bitang sokan akarnak majd ülőhelyre pályázva feltolongani a kocsikba. Ej, de előre szaladtam, ráadásul érdektelen információkkal bombázlak. Szóval, állok és várok. Egy pár viharzott el mellettem, siettek valahova nagyon. Sejtelmem sem volt hova, mert a kocsik még javában kint zötykölődtek a pályán. A páros hímje rám nézett, és suhant tovább a leányzóval a karján. (Megnyomódik egy pillanatra a pause feliratú gomb.) Muszáj megemlítenem, hogy nem megbámulásról volt szó, mint mondjuk nyáridőben, ha meggondolatlanul öltözöm, hanem csak egy egyszerű pillantásról. Ezt a pillantást akár a kapucni által összeborzolódott, égnek, és minden más irányba álló hajam is kiérdemelhette. (És menjen tovább.) Pár lépés után a lány visszafordult, mintha valamit megnézne a háta mögött, de rám pillantott sandán. Tudom, mert összeakadt a tekintetünk. Nem tudom, miért tette ezt. Leellenőrizte, mit nézett a hímje, és hogy lehet-e gondot ez a valami? Először azt hittem, kacagni fognak rajtam, mert a hajam valóban erőteljesen összekuszálódott, de nem így történt. A lány ugyanis, miután sandán végigmért, a távolba nézett, és tovább csacsogott a fiúval, mintha messzire nézne valamit... Az biztos, hogy bolondok a mai nők...
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése