Kedves Herceg!
Már megint korán keltem. Fél ötkor a plafont bámultam teljes erőbedobással. Hiába erőltettem az alvást, nem ment. Egyfolytában szorítás van a gyomrom és a szívem tájékán. Aggódom miattad, és elkeserít az, hogy nem vagyok képes tenni valamit azért, hogy hazajöhess, pedig mindennél jobban szeretnélek látni, megölelni. Kicsit félek attól, hogy megváltoznak az érzéseid irántam, miközben én egyre jobban beléd bolondulok... Apukád ma megy el a leleted fordításáért, és fel is adja sürgősségivel. Nem tudom, hogy ez jelent-e valamit, lehet, nem is befolyásolja az ügy menetét, és nem is gyorsítja fel.
Ma kezdtem volna az új munkahelyen, de úgy tűnik, ez sem tud zökkenőmentesen menni. Emiatt is el vagyok kenődve kissé. Hirtelen nem látom, hogy mi vár rám a közeljövőben. Nagyon úgy tűnik, hogy összezuhant az életem, és kezd lehúzni az ingovány. Ha itt lennél, adnál nekem erőt, ezt tudom. Igazad van, most is kéne, hogy erős legyek, sőt, így még erősebbnek kéne lennem. Az is leszek, vagy legalábbis mindent megteszek, ami tőlem telik, vagy még annál is többet. Örülnék, ha jönne végre valami jó hír. Legalább egy dátum jöhetne a tárgyalással kapcsolatban. Azt gondolom, ideje lenne már mostanában, vagy legalábbis hamarosan a tárgyalásnak. Szeretnék túl lenni már ezen az időszakon, és veled összebújva filmeket bámulni, és elfeledkezni erről a cefet rossz időszakról. Pokol az életem nélküled...
(még mindig reggel, csak pár órával később)
Jó hír jött, ma mehetek az új helyre dolgozni. Valahogy félve indulok neki, magam sem értem, miért. Jó lenne, ha működne legalább egy kis ideig. Kérlek, drukkolj nekem.
(délután, az új munkahelyi első találkozó után)
Megtörtént az első találkozás az új munkatársakkal. Hááát, nem is tudom. Bizakodó vagyok ugyan, de nem tudom (még csak megjósolni sem vagyok képes), hogy mi alakulhat ebből. Akartam már ma dolgozni, de nem sikerült. Bízom benne, hogy nem marad így a dolog. Minden esetre azt hiszem, el kell kezdenem intenzíven azon gondolkodni, mi másba kezdhetnék. Úgy tűnik ugyanis, hogy már nem megy nekem ez a munka a legjobban. Sejtettem már egy ideje, hogy ez lesz a vége, és nem csak azért, mert beléd szerelmesedtem. Azt hiszem, pár hónap erejéig maradok ezen a helyen, s ha akkor is úgy látom, hogy nem éri meg, akkor váltok valamire, kitalálok valamit.
Anyukádtól kaptam e-mailt ma. Apukád volt az MKB-ban, és fizetett be pénzt, és kért információkat. A bank egész jól áll a dolgokhoz, rugalmas és segítőkész. Kiderült, hogy nincs is igazából akkora gebasz a hitellel, mint ahogy először látszott. Szép lassan ugyan, de rendeződni látszik a dolog.
A gyomromban a szorító érzés azonban nem múlik. Nem is fog eltűnni egészen addig, míg nem láthatlak újra (legalább). Bárcsak megérinthetnélek újra, bárcsak megérintenél újra. A bőröm úgy sóvárog az érintésed után, hogy szinte fáj... Becsukom a szemem, és erősen az ölelésedre gondolok. Olyan erősen, hogy érezni vélem a szorításod... Pokol az életem nélküled...

Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése