Kedves Herceg!
Kicsit úgy érzem, hogy összecsapnak a hullámok a fejem felett, pedig nem kéne ilyesmin rágódnom. Igazából nincs miért aggódnom, mert szép lassan minden a helyére kerül. Lehet, az a baj, hogy kissé türelmetlen vagyok, és túlságosan komolyan veszem a felmerülő gondokat. Igaz, hogy lassan, kicsit akadozva indul, amibe belekezdek, de végül mégis elindul. Azt hiszem, ez jó dolog, és örülnöm kéne neki. Mondjuk, örülök is neki, csak agyonagyalom. Ráadásul a menzeszem is megjött, csak hogy még jobban labilis legyek. Hülye hormonok, és hülye hangulatingadozás...
Ma fel fogom hívni Gyurit. Kis anyagi támogatást kérek tőle. Be kell valljam, félve hívom fel, mert attól tartok, nemet fog mondani, ami újra csak összetör. Nem csak azért, mert nem segít, hanem mert megint szembe kell néznem azzal, hogy nincs senki a világon, akire számíthatnék (persze rajtad, és a lányokon kívül). Igaz az is, hogy, ha valóban így van, akkor előbb - utóbb úgyis szembe kell néznem ezzel, hisz a struccpolitika hosszútávon semmiképpen sem okos taktika, úgyhogy nem a (még meg sem szerzett) sebeket kéne nyalogatnom, hanem lépni előre, nem hátra tekingetve...
Azért ne aggódj miattam, megoldom a dolgokat valahogy, már csak azért is, mert nem sokára hazajössz, és azt szeretném, hogy boldognak láss akkor. Jobban belegondolva, ha látnálak, akkor is boldog lennék, ha romokban heverne az életem.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése