Drága Herceg!
Még mindig lassan, de azért telik az idő. Kicsit jobb, hogy az új munkahelyen vagyok, eltereli a figyelmem valamelyest a több tennivaló. Ez a nyavaja, amit Zsaklin hozott haza, egész jól elhatalmasodott rajtam. Tegnap este voltam a legrosszabbul. Bízom benne, hogy innentől már csak kifelé kecmergés lesz belőle. Mondjuk a rosszullétnek is volt kellemes hozadéka. Egész este (lázasan fekve) veled szerelmeskedtem. Gondolatban végigéltem minden együttlétünket, amik felbukkantak az emlékezetemben. Aztán jött egy nyugtalan álom is. Te voltál benne, és én aggódtam érted, és attól rettegtem, hogy elmész, és többet nem láthatlak. Ez az álom nem tetszett, még sírtam is közben. Az ilyen álmok megmutatják jól, milyen félelmek is laknak bennem mostanában, de nem baj, mert tudom, hogy el fog múlni ez is, és már csak kicsit kell kibírni, és újra hozzád bújhatok.
(már este, lefekvés előtt)
Elkapott a szomorúság. Az a nagy szomorúság, aminek a leírásához nincsenek megfelelő szavak, vagy legalábbis nekem nem sikerül találni. Hirtelen olyan egyedül éreztem magam, mintha rajtam kívül senki nem lenne a világon. Aztán arra gondoltam, hogy nincs baj, mert dehogy vagyok egyedül, hiszen te velem vagy, és ennél több nem is kell...
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése