...mi is van bennem ezzel a netes pasival kapcsolatban. Már lassan két hónapja ismerem, helyesebben fogalmazva, ismerkedünk. Találkozgatunk körülbelül hetente. Megölelget, megcsókol, érzem rajta, hogy nagyon akar. Tudod, olyan, mint mikor a másik szemében ott látod azt a valamit, amitől libabőrös lesz a bőröd még a hajad alatt is. Cefetül vonz engem. Tisztán éreztem már, hogy a pasi nekem való férfi, és tudom azt is, én neki való lennék, pont olyan, amilyet elképzel magának. Ne gondold, hogy elfogult vagyok, és csak az érzések mondatják ezt velem. Az benne igazából az ijesztő, hogy elfogultság nélkül, csakis hideg fejjel végiggondolva sem jutok másra. Az a baj ezzel, hogy csak én látom így. Vagy azért, mert ő túl sokra tartja magát, vagy azért, mert engem nem lát olyannak, amilyen vagyok, nem tart elég jónak magához. Mert nem tudja, mit akar, és nyitott szemmel jár, mondta. Hát, legyen így. Jaj, ne gondold, hogy szerelmes vagyok, hiába hangzott is így. Ügyesen elcsíptem az érzéskezdeményt, és jól kigyomláltam. Amilyen hideg fejjel ejtettem ki azt, hogy nekem való lenne, ugyanolyan hidegen tudom kimondani azt is, hogy jó, legyen ahogy szeretné. Azt azért hazugság lenne állítani, hogy nem esik rosszul a dolog, de alapjaimat nem ingatja meg. Hozzászoktam már, hogy nem tudok elég jó lenni... Jól van bébi, mondtam magamnak, nincsen semmi baj. Legyen így, bébi, ennél te érdemelsz többet. Aki nem tart elég jónak téged, az sosem lehet elég jó neked...
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése