Eszeveszettül elkeseredetten kutatok a hitem után. Kell nekem, szükségem van rá. Hogy a fenébe veszíthettem el? Nem találta meg valaki? Kérem vissza, nem létezhetek nélküle...
Azt mondta, köszöni szépen, hogy szántam rá időt. Ha tudná, milyen örömmel töltök vele együtt időt, el sem hinné. Utólag visszatekintve, elámulok, mennyire hasonlóan működünk. Ugyanúgy nehezen nyílik, mint én; pont úgy issza a jégert kólával, mint én (s itt arra is gondolok, hogy olyan mozdulatokkal). Kiegészítettük egymást, vásárlás és főzés közben is, a fürdőben is, és mindenhol. Hasonlóan perverzek vagyunk mindketten, mind a mellett, hogy hasonlóan is gondolkodunk. Kérdezték páran, mi van velünk, s én elmondtam, amit érzek vele kapcsolatban, bár abban nem vagyok biztos, hogy meg is értették...
Igazából ma a rossz érzéseimről akartam írni. Azért, hogy szembesítsem magam velük, de valahogy nem tudom megfogalmazni. Azt sem tudom, hogyan kezdjem el. Lehet, hogy előbb a rossz tulajdonságaimat kellene összeszedni?... Hmm, igen, de ez egy másik nap krónikája...
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése