Bassza meg

Bassza meg, bassza meg... Az előbb átsuhant az agyamon egy halvány kérdés. Olyan semmiségnek tűnő eszetlenségnek hatott, hogy csak akkor vettem észre, milyen veszélyes, mikor már befészkelte magát. Én meg csak rágódok rajta, újra és újra megforgatom, igyekszem elkergetni, de tudod, milyenek ezek. Ha egyszer befészkelik magukat a gyrus cerebribe, akkor nincs az az isten, amiért hagynák magukat kiűzni. Tehetsz bármit, nem menekülsz. Ott motoszkál, egyre mélyebbre ássa magát, és mikor kicsit úgy érzed, végre megszabadultál tőle, meghallod messziről: nem vagy te szerelmes? Hülye büszkeségből azonnal odavetem: nem, nem vagyok az. Viszont, ha hirtelen lángra kapó haragomat lecsitítom, akkor már nem vagyok olyan biztos a dolgomban. Keresem az árulkodó jeleket magamon, amiket kifürkészve okosabbá válhatok, de nem lelek ilyenekre. Egyre se. Nem ugrik csomóba a gyomrom, ha felidézem; nincs bennem féltékenység, irigység olyanokkal szemben, akikkel időt tölt; nem éreztem sértettséget, se féltékenységet, mikor arról beszélt, milyen nővel találkozott; eszembe se jut a birtokomba venni; nincs bennem nyugtalanság. Egy dolog van csak, ami pöckölgeti a hiúságomat, mégpedig az, hogy olybá tűnik, nem vagyok képes áthatolni a sziklafalán. Hiába tudom, mit, hogyan tegyek, hogy megzavarodjon tőlem. Hiába tudom, hogy szívesen van velem; szereti a dumám, és érti a viccem; meg akar kapni annyira, hogy szinte süt róla. A koncerten, mikor észrevette, hogy bámulnak a pasasok, hozzám ért, megölelgetett. Mintha könyvből olvasnám, úgy tudtam, hogy azért teszi ezt, hogy minden illetéktelen, kocsányon lógó szemnek megmutassa: enyém játék, enyém nő, takarodj. Vagyis büszkén birtokba vett. Meglepődve vettem tudomásul, hogy a birtokviszony egyértelmű kinyilvánítása után megszűntem nő lenni azt ott lévő hímeknek. Ilyen hatékonyan alkalmazni ezt a módszert még senkitől nem láttam... Ez a pasi úgy ért a nyelvemen, mintha egész életemben ismert volna, úgy tud bánni velem, mintha a kisujjában lenne minden, ami hozzám szükséges. Mondjuk a koncerten ebbe biztosan belejátszott az is, hogy nyitott voltam, s nőként viselkedtem. Tudtam nő lenni mellette, fel tudtam nézni rá (és ez abból is látszott, ahogy fizikailag helyezkedtem, vagyis úgy, hogy metakommunikáció közben is felnéztem rá). Mindaz, amit felsoroltam az imént, szöges ellentétben áll azzal, hogy a virtuális világban mintha kerülne, ma még mintha idegesítettem is volna... Most, hogy így beszélek róla, sincs bennem semmi, de tényleg semmi rossz érzés, se harag, se csalódottság, semmi. Bárhogy vizslatom magam, nincsen semmi. No akkor most légy okos Domonkos. Na és akkor szerelmes vagy te? Bassza meg, nem tudom. Nem, nem vagyok szerelmes... Piszkálja a hiúságom, hogy nem csúszik-mászik előttem, és hogy nem tudom játszani vele a macska-egér játékomat. Igen, azt hiszem, erről van szó. Most úgy gondolom, úgy érzem, erről van szó.