Tegnap este olyan dolog derült ki, ami soknak bizonyult, és valószínűleg elrontottam vele mindent. Ostorozom magam, amiért nem viselkedtem felelősségteljesen, és ostobán széttörtem ezt az egészet, pedig tényleg nagyon fontossá vált. Viszont jobban fáj, hogy mit okoztam neki ezzel, és hogy miattam szarul van, pedig ez lenne az a dolog, amit sosem akarnék... Azt mondta, gondolkodjunk, és majd beszéljünk, de tudom, hogyan fog dönteni, amit meg is értek. Nem fog tudni úgy rám nézni ezután, ahogy eddig, és tele lesz kétségekkel, bármit is teszek, vagy mondok, de ennek tudatában sem akarnám, hogy vége legyen, viszont azt sem akarom, hogy érzések nélkül legyen velem... Elég sokat beszéltünk a dologról, de nem ment mégsem haza, vissza se tekintve. Vacsora közben úgy zokogtam belül, hogy alig bírtam nyelni a falatokat, de egy könnycsepp sem gurult végig az arcomon, csak bámultam meredten a kaját... Nem sajnáltatom magam, megérdemlem, ha többet látni sem akar, hisz mindig tudtam, a tetteknek következményei vannak, amiket vállalni kell, de beledöglök abba, amit vele tettem... Szerelmes lettem, és ha nem rontottam volna el, lehetett volna ő az... És én elcsesztem...
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése