Üvegszínű könny

Szomorú vagyok, mindjárt sírok... Tudom, hogy megfogadtam, nincs agyalás, meg hasonló baromságok, de valami fura érzésem van. Nem jó fura érzésem. Természetesen pasi ügy. Gáborról lenne szó, ki másról is. Hétfő óta minden este találkoztunk, nekem tetszett, hiszen szívesen töltök időt vele. Nem hiába, odavagyok érte. Fel is öltöztem neki, szépen, nőnek, ahogy illik. Tudod, tudok csajnak is öltözni. Tudom, hogy ez nem olyan nagy dolog, de nekem tetszene, ha pasi lennék, hogy a nőm tetszeni akar nekem. Neki is tetszett, biztosan. Remélem. Ma reggel valahogy mégis olyan furán éreztem magam, mikor megkérdezte, ma is találkozunk e. Persze, mondtam, én ráérek. Valami gonosz kis gondolat fészkelte be magát a fejembe, mégpedig, hogy talán sok vagyok már egy kicsit, s pihenne már. Úgy értem, töltene kis időt egyedül már. Nincsen ezzel gond, hiszen, ha az ember sok időt tölt egyedül, akkor megszokja azt, és egy idő után hiányozni kezd, de hiába tudom, mégsem kellemes érzés. És az a barom telefonszámla azzal a sok sms-sel... Nem tettem semmi rosszat, mégis olyan cefetül mocskosul éreztem magam, mintha elkövettem volna mind a hét fő bűnt egyszerre. Tudom én, hogy még csak egy hónapja ismerjük egymást, de miért hazudnék, és miért szórakoznék más érzéseivel, főleg, mikor az én érzéseim is elég intenzívek... Túlságosan érzékeny vagyok, talán ez a baj. Ezért sírok idő előtt, ráadásul olyan dolog miatt, ami miatt talán nem is kéne... 

Tegnap este még semmi bajom nem volt. Nagyon jól éreztem magam, jókat nevetgéltünk és beszélgettünk. A szex meg egyenesen fergeteges volt. Egyre jobban élvezem, amit csinál, imádom minden mozdulatát... Hogy lehetek ennyire szélsőséges? Mintha két ember lakna bennem, és harcolnának egymás ellen, a saját igazukért. De valószínűleg egyiknek sincsen igaza, valami középút kellene, csak nem tudom, hogyan. Lehet, hogy nem is tudok más lenni. Olyan érzékenyen érintenek ezek a dolgok, hogy leírhatatlan. Ki kellene vágni belőlem ezt az érzés dolgot, nem biztos, hogy kell ez nekem...