Belső harcok

Tegnap nagy harcok dúltak bennem. Barátnőm buliba hívott, és én nem akartam, vagyis akartam is volna, meg nem is. Jó lett volna beszélgetni kicsit, de nem akartam berúgni és buliba menni, hogy amíg ő jól elvan, addig én üldögéljek, nézelődjek, piáljak, pasikat vakarjak le magunkról, magamról. De rábeszélt, nem hagyta, hogy nemet mondjak. Ez olyan hülye érzés, mert hiányzik a barátnőm, akivel átdumáljuk a hétvégét, de ez már nem ugyanaz, és ennél többre nem igazán vágytam. Tudom én, hogy ez egy szimbiózis, ami nem feltétlenül nevezhető barátságnak, de én mégis szeretem őt. Aztán haza mentem, találkoznom kellett Gabival, azt nagyon akartam. Fáradt is voltam, hiszen napok óta nem alszom rendesen, nem mintha bánnám, de azért ez nyomot hagy az emberen, rajtam meg aztán pláne. Olyan hisztis picsa leszek, hogy szinte elviselni is lehetetlen olyankor. És harmadiknak (ami nem azt jelenti, hogy a lányok az utolsó szempont, mert ez a három dolog a legfontosabb a számomra, egyformán az első helyen állnak) a lányok is képbe jönnek, mert velük is akarok lenni. Este is nagyon jókat nevetgéltünk, jól elvoltunk, jól éreztem magam. Főleg, miután Gábor is bekapcsolódott a beszélgetésünkbe. No de lényeg a lényeg, hogy lemondtam a barátnős programot, és a másik két dolog mellett döntöttem. Bűntudatom volt. Úgy éreztem, cserbenhagyom őt, rossz érzés volt. Viszont, mikor beszéltünk, és vérig sértődve letette a telefont, dühös lettem. Azt vártam volna tőle, hogy megért, és nem csinál ilyen durcás jelenetet, már csak azért sem, mert ő régebben még arra sem vette a fáradtságot, hogy lemondjon. Pár percig dühöngtem, aztán megnyugodtam, s a lelkiismeret furdalás is elmúlt. Azt gondolom, a barátság, még ha szimbióta kapcsolatról van is szó, oda-vissza működik igazán jól. Nem csak az egyik fél figyel a másikra. Ennek ellenére mégis tudom, hogy én fogom keresni őt, és bocsánatot kérni, ami nem esik nehezemre, mert tudom, hogy a viselkedésem nem volt kifogástalan. Viszont azt is tudom, hogy neki is bocsánatot kellene kérnie, amiért nem volt megértő, hanem önző és követelőző. Persze ezt ő nem így látja, s szerintem nem is nyitott annyira, hogy megértse, mire is gondolok. Lényeg a lényeg, hogy valahogy megoldottam a problémát, és utána megnyugodtam. Jól döntöttem.