Ma hamar véget vetettem a napnak. Valahogy elment a kedvem délutánra a munkától, nem ment volna eljátszani a jó fejet. Meg be is voltam jelentkezve szőrözésre, és ez egy fontos rituálé nálam. Utána olyan nagyon tisztának érzem magam, pláne, ha nem veszek észre imitt-amott ottfelejtett szőrszálat. Mondjuk ilyen ennél a kozmetikusnál még sosem fordult elő. Szép lassan elkészültem, és elindultam. A saját tempómban. A legtöbb ember nem viseli jól az időhúzós, lagymatag, tipergős tempót, ma is megjegyezte valaki, hogy igazán mozoghatnék. Persze az ilyet meg sem hallom, még szerencse, hogy csak ritkán vagyok hirtelen haragú. Én szeretem ezt a nem kapkodós stílust, jól meglehet figyelni a dolgokat így, főleg az utcán. Az embereket szoktam nézegetni régebben, mostanában ehhez sem nagyon van kedvem. Odaértem a buszmegállóba, leültem, vártam a járművet, és nézelődtem. Ilyenkor délután akkora forgatag van ezen a környéken, hogy az hihetetlen. Az emberek rohannak, nem figyelnek semmire, senkire, olyan sehallselát dömötörök. A gyalogosok között ott cikáznak a bringások, de olyan sebességgel, hogy sűrűn elcsodálkozom, hogyan bírnak nem elütni senkit. Amilyen mázlim szokott lenni, akkor majd egyszer én leszek az a szerencsés, akit elgázol egy ilyen holtkóros, vagy egyszerre több, vagy hugit, ha beszabadul ebbe a nagyvárosba. Mondom majd Beának a hétvégén, hogy ne sétálgasson Pesten a forgalmasabb helyeken a csúcsidőben, mert tuti nem ússza meg baleset nélkül. Ő vonzza az ilyeneket. Üldögéltem ott, elmerülve a gondolataimban, bambulva, figyelve. Egy kamaszlány álldogált nem messze tőlem, zenét hallgatott és olvasott valami könyvet. Próbáltam elolvasni a címét, de nem láttam sehogy sem, pedig tudtam volna egy pár dolgot kitalálni a lányról ebből az infóból. Ahogy néztem őt, eszembe jutott a kamasz én. Valahogy ilyen lehettem én is anno. Edzőcipő volt rajta, szűk, fekete farmer, a hosszú pulóveren (szerintem) egy vékonyka kabát, és sál. Persze minden sötét színű, nehogy valami szín szökjön ebbe a téli napba, és amúgy is ennyi idősen nem kisbaba az ember lánya, hogy mondjuk, rózsaszínt vegyen fel. A fekete különben is slankít, és az fontos. Nem mintha szükséges lenne ez neki. Se nem sovány, se nem kövér, ideálisnak mondanám, de az már kövérnek számít egy kamasz szemében, hiába mondja neki bárki, hogy rosszul látja a dolgot. Elneveztem Fantáziának a lányt, úgy éreztem ez a név teljesen ráillik. Egyszer csak eszembe jutott, hogy kissé régóta ülök ott, és az a busz még sehol, ami nekem lenne jó, de Fantázia is így lehetett, mert ő sem szállt fel egy érkező buszra sem. Körülnéztem, és láss csodát, a hátam mögött egy tábla, nagy, feltűnő, narancssárga betűkkel kiabálta, hogy az a busz, ami nekem jó, egy másik helyről indul. Na, ügyes kislány, jegyeztem meg magamban, és felkerekedtem.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése