Becsukta a szemét, és a szívdobogására koncentrált. Tenyerét a kulcscsontjára tette, közel a nyaki verőeréhez, hogy még erősebben hallja, érezze, milyen ütemre dolgozik a kis szívecskéje. Megnyugtatta ez a lüktető érzés, maga sem tudta volna megmagyarázni, miért, de nem is akart ezen töprengeni túl sokáig. Számított arra, hogy álomba ringatja ez a hang, ám megértette gyorsan, hogy jobb, ha nem erőlködik, ma sem jut el álomországba. Második éjjel érte ébren, mégsem kellett harcolnia a fáradtsággal. Jótékony hatása ez a szernek, emiatt is kedvelte. Délután volt még, mikor az utolsó kis vonalkát is magáévá tette, talán ezért is készült rá olyan gondosan a szendergésre... Nem érezte rosszul magát, nem száguldoztak nyugtalanító gondolatok a fejében, és nyoma sem volt sehol a keserűségnek. Mondjuk, kacagásra sem fakasztotta semmi, valahogy mégis jól érezte magát. Nyugodtnak, békésnek. Annyira, hogy biztos volt benne, hogy ebből a világon semmi nem lenne képes kirángatni. Újabb adag jó érzéshullám öntötte el ezeknek a gondolatoknak a hatására, és mosolyként az arcára is kiült. A távkapcsoló után nyúlt, hátha a csatornák közötti szörfözés álomba segíti...
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése