Kényelembe
helyeztem magam a billentyűzet előtt, miután elhatároztam, hogy leírom, ebben a
pillanatban milyen érzések dolgoznak bennem. Nagy lendülettel vetettem bele
magam, aztán természetesen, hirtelen megtorpantam. Nem kéne gondolkodni, gondoltam,
csak hagyni, hogy jöjjön, aminek jönnie kell. De mi van, ha nem jön? Persze, ha
azon töröm a fejem, mit, hogy is kéne leírni, az nem tesz jót a szabad
gondolatáramlásomnak… Ahhoz képest, hogy egy héttel ezelőtt szenvedtem, mint a
kutya, most teljesen jól vagyok. Nyugodtnak érzem magam, és békésnek. Nyoma sincs
sehol annak a kétségbe ejtő haragnak. Tudom jól, hogy ez a hétfői
találkozásunknak köszönhető. Ha jobban belegondolok, igazából csak neked
köszönhető. Annak, ahogy az első pillanattól kezdve az utolsóig viselkedtél
velem, és annak a nem is tudom, minek nevezzem érzésnek, amit egész idő alatt
éreztem kettőnk között… Szégyelltem magam. Mélységesen… Az összes bántó szó
miatt, amit elküldtem levélben, de még azok miatt a gondolatok miatt is, amit
sosem mondtam ki. Szerettem volna elsüllyedni, vagy elmondani neked, mennyire
bánom, és megmagyarázni, és bocsánatot kérni. De nem tehettem, nem tettem, mert
nem vagyok elég bátor ahhoz, hogy a lelkemet ilyen mértékben kiöntsem mások
előtt. Ha kettesben lettünk volna, eszembe sem jutott volna habozni…
Gondolkodtam
azon, miért lehet az, hogy ilyen gyorsan változnak bennem az érzetek. Felmerült
a kérdés: vajon ennyire labilis lennék, vagy ilyen képlékenyek az érzéseim? Csomó,
ehhez hasonló kérdés kelt életre a fejemben, aztán rájöttem, hogy az ilyen
agyalások tettek, tesznek bizonytalanná, de persze ez nem mentegetőzés, ne
gondold, hanem egyszerű felismerés csupán. Valami olyan, ami mindig ott van az
ember orra előtt, majd kiböki a szemét, mégsem veszi észre… Tudtam jól, hittem
is, hogy ha itthon leszel, egy szavaddal, egy pillantásoddal helyre teszel,
minden kétségemet eloszlatod, ám a kételkedés önmagamban, megtépázta ezt a
tudást, hitet. Túl hosszú időt hagytam eltelni úgy, hogy nem találkoztunk. Ezt elmondhatatlanul
sajnálom…
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése