2015. június 6., szombat

Térkép a csillagokhozt...

…úgy indítottam el, hogy nem igazán tudtam, mivel is fogok szembenézni, mert csak annyi volt róla, hogy egy jólétben élő családról lesz szó, ahol nincs minden rendben. Hmm, enyhén szólva nincs rendben. Régen láttam már ennyire beteg filmet. Főszereplő apa és anya, kik testvérek, és két közös tinédzser gyerekük. Gondolom, a szülők beltenyészete hivatott magyarázni, hogy a gyerekek furán működnek. A végére a gyerekek kinyírnak pár, útjukba kerülő embert, köztük a szüleiket is, és egymás segítségével öngyilkosok lesznek. Aztán vége. Én meg azt kérdeztem magamtól, mi értelme volt ennek az alkotásnak. És, hogy válaszolni tudjak a saját kérdésemre, megkerestem pár kritikát. Abban említették Cronenberg Cosmopolis című filmjét, mint testvér filmjét ennek. Így már kicsit jobban értettem a mondanivalót, bár azt nem tudom, miért készített egy ugyanolyan témájú filmet a rendező (mert mindkettőt ő rendezte). Egy percnyi töprengés után úgy döntöttem, eszemben sincs erre a filmre több időt fordítani.
Hogy ajánlom-e, vagy nem? Ez jó kérdés. Ha szeretnél látni pár jól bemutatott, brutális gyilkosságot, és hozzá tartozó elkorcsosult személyiségeket, akkor ne habozz, de ennél többet még véletlenül se várj :)

5 megjegyzés:

  1. Ez biztos, nem annyira beteg, mint pl. a Groteszk című japán filmecske, vagy a Sodoma 120 napja (olasz f.). :D Utóbbi annyira förtelmes volt, hogy nem is néztem végig.

    VálaszTörlés
  2. biztosan igazad van, bár egyik említett alkotást sem volt szerencsém látni :)

    VálaszTörlés
  3. azért meggugliztam mindegyiket, és úgy döntöttem, nem is hajtok arra, hogy lássam őket :)

    VálaszTörlés
  4. Szerintem már azért járna egy kényszergyógykezelés, hogy valaki ilyen sztorikat kitalál. :-)

    VálaszTörlés