Úgy tűnik, hogy a reggeli és az esti rituáléim közé bekerül az észosztás is, mint állandó tevékenység, de azért öröm az ürömben, és mindenki örülhet, hogy csak itt szórom szét zsenialitásom magjait, vagy mutatom be, milyen is egy igazi nő, amikor éppen rinyál, hisztizik, vagy nyafog. Bár most egyiket sem fogom prezentálni. Most egyszerűen örülök, hogy tudtam aludni az éjjel. Igaz, többször fel kellett kelnem, mert a kisebbik gyerek majdnem egész éjszaka a wc előtt térdelt. Óóó, nem kell semmi rosszra gondolni, csak elrontotta a gyomrát. Amúgy is gyomorfájós fajta, könnyen esik meg vele az ilyen, ha nem vigyáz. Mindenesetre remélem, hogy ez valóban csak gyomorrontás. Ma itthon maradt, így mégsem mehet iskolába. Én pedig örülhetek. Tudod, az alvás miatt... Elmegyek ma Odettal a suliba leadni valami papírt. Jó lesz, mert kimozdulok és talán attól gyorsabban megy az idő, és a figyelmem is helyes irányba terelődik. Megpróbálom majd rávenni, hogy üljünk be valahova enni, vagy nézzünk be egy könyvesboltba. Azzal is telik az idő, és kevesebbet kell itthon ülnöm. Nem is az itthon levéssel van a bajom, hanem az agyalással, ami a következménye. No de nem kéne rinyálással elrontanom ezt a reggeli örömöt, elég, ha este sír a szám :)
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése