Tegnap sikeresen összeszereltettem a megvásárolt bútorlapokat, persze azért nem volt olyan zökkenőmentes, mint amilyennek lennie kellett volna, mert természetesen az egyik alkatrész helyett másikat vettem meg, aminek az lett a következménye, hogy az ajtókat nem lehetett a helyére tenni, és persze mehetek vissza az üzletbe csereberélni. Nem is értem, hogy gondolhattam, hogy egyszerűen megoldom. Mindezek ellenére pozitív volt a tegnapi nap. Egy csomó régi ismerős talált meg és érdeklődött, mintha valaki valamilyen fórumon közzé tette volna, hogy összetört a szívem. Persze tudom, hogy ez csak olyan felületes udvariaskodás, de mégis jól esik, nem beszélve arról, hogy a figyelmemet teljesen eltereli a nyűgömről. Helyre jövök, jól leszek, minden jó lesz. Szép lassan meggyőzöm magam arról, hogy így kellett történnie, így a helyes, és minden alkalommal figyelmeztetem magam erre, mikor az merül fel bennem, hogy valahogy újra kezdeném, vagy folytatnám. Most még oda kell figyelnem magamra, a gondolataimra, és tudatosan irányítani, szinte erőszakosan olyan dolgok felé fordulni, ami nem az érzésekről szól. De majd elmúlik ez is, és szépen csordogál az életem, nyugodtan hömpölyögve, ahogy szeretem. Most így végig gondolva, vajon mit szeretnék, mi múljon el? Az érzéseket szeretném kiölni magamból, vagy csak ezt az egy érzést, vagy igazából mi a fenét is akarok?... Amire most a legjobban vágynék, az nem kivitelezhető, hát vesszen az összes érzés...
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése