Legalább egy órával az indulás előtt elkezdtem készülődni, hogy biztosan olyan ruhát találjak, amiben tetszem, és amiben ha meglát, büszkén mutatkozik velem. Végül talán sikerült, elégedetten néztem meg magam a tükörben századszor is. Elindultam hát. Moziba mentünk, hárman. Egy aranyos kis rajzfilmre. Szerintem jó volt. A moziból hozzá mentünk heverészni, beszélgetni. Az ajtóban én voltam az utolsó, aki még mindig a cipő levételével küszködött. A gyerek berohant a géphez, ő meg utána, és akkor meghallottam, ami agyonsújtott. Halkan, suttogva mondta a gyerkőcnek, hogy szeretlek. Álltam ott, mint akibe a villám csapott, és küzdöttem a könnyeimmel, a cipővel, és a fájdalommal, és azon járt az eszem, mi a fenét keresek én itt. Miért hívott engem ide... Ugye érted, hogy csak azt szerettem volna, hogy nekem is ezt sugdossa a fülembe? De persze nem tette, és tudtam is, hogy nem fogja talán sosem, ezért is omoltam össze. Ráadásul észre sem vette, hogy ott az ajtó mellett a sarokban haltam bele ebbe az egészbe... És mikor kinyitom a szemem egy ilyen rohadt álom után, értetlenkedve kérdezem, miért nem a szép dolgokról álmodom... Tegnap megkérdezte valaki, hogy hiányzik e, és mi, vagy miért, ha igen. Ő vagy az érzés, hogy valaki van mellettem. Azt kellett válaszolnom, hogy ő, minden nyűgével együtt... De semmi baj, jól vagyok, megvagyok, egyre jobban, elmúlik ez is...
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése