... nyolc óra van, én meg nem hogy aludnék, itt üldögélek. Azért nincs olyan nagy baj, az éjszaka sikerült aludni. Keveregnek a fejemben a gondolatok, és a szívemben az érzések. Néha bevillan a gondolat, mi lesz velem így hirtelen nélküle, de aztán megnyugtatom magam, hogy nem lesz gond, és rövid idő múlva újra nyugodt lesz az életem. Nincsen semmi gond, lehet, hogy jobb is így. Inkább egyedül magányosan, mint olyan valaki mellett, aki nem szeret, még akkor is, ha tudja mindenem, hogy ez lehetett volna az igazi, és pont nekem lett kitalálva. Viszont nincs mese, el kell fogadni, ha nem működik a másik részéről. Én pedig egy erősen elfogadó alkat vagyok, még ha nem is értem, hogyhogy nem látja, nem érzi, amit én. Így hát elfogadom. Ez van... És ugye jól látom, hogy egyedül lenni sem olyan rossz. Ezelőtt is jól megvoltam, remélem, most sem lesz másképpen. Miért is lenne másképpen?... Itt vannak a fotók az asztalon. Olyan örömmel nyomtattattam ki Odettal, mikor megtaláltam őket a fényképezőgépen, és úgy akartam örömet szerezni, hiszen az az ember van rajtuk, akit a világon a legjobban szeret, erre itt hevernek a képek az asztalon. Hát, ez sem sikerült... Lányok jófejek voltak, adtak egy ollót, hogy vagdossam szét, álljak bosszút, de én nem akarok bosszút állni. Miért is tenném? Nincs okom rá, nem haragszom, csak csalódott vagyok. Lehet, hogy szimplán csak magamban csalódtam, nincsen ehhez senkinek semmi köze, és nem szól ez másról, csak rólam, még ha önzőn hangzik is. Hát fel a fejjel, mosolyogva, csak előre nézve. Ügyes kislány vagyok...
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése