Ma is, mint mostanában reggelente, bementem a mekibe reggelizni. Van, hogy csak egy teára ugrom be, de akkor is eltöltök ott egy kis időt. Nem mintha nem tudnék magamnak teát készíteni, vagy olyan élvezetes lenne ott lenni. Nem tudom megmagyarázni, miért töltök ott időt a reggelizésen kívül. Régebben azzal magyaráztam volna, hogy embereket figyelgethetek, de manapság ez nem jellemző. Ma egy néni mellé telepedtem le, és ő beszélgetést kezdeményezett. Olyan nénike lehetett, aki az ilyen nyilvános helyeken éli ki a beszélhetnékjét, és köt mindenféle ismeretségeket, mert annyira egyedül van otthon, hogy már ez is jó, csak beszélhessen valakivel. Udvarias voltam, de gyorsan lezártam a beszélgetést, és alig vártam, hogy a zenémet hallgathassam, és a könyvembe burkolózhassak. Nem akartam beszélgetni, nem akartam semmit, csak egyedül lenni. Empatikus nénike volt, hamar megértette, mit is szeretnék. Aztán, mikor az utcán sétálgattam a munkahely felé, akkor egy pasas (valószínűleg pénzt akart tarhálni) le akart szólítani, láttam rajta, ahogy közeledett felém, és én arra sem méltattam, hogy ránézzek, ezzel mutatva neki, hogy nem vagyok nyitott kommunikációra. Szinte láttam, ahogy állt ott és nézett utánam egy percig. Pedig még a hajléktalanokkal is normálisan szoktam viselkedni, ha mást nem is, de legalább udvariasan válaszoltam... Megdöbbentem magamon. Nagyon. Bezárkóztam. Bolond vagyok...
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése