Ma megint álmodtam, érthetetlenséget. Miután a szokásos időben felébredtem hajnalban, és elkezdett pörögni az agyam mindenféle butaságon, nagy nehezen elaludtam újra, vagy lehet, hogy csak elszunyókáltam. Nem hiszem, hogy tovább tartott ez a R. E. M. szakasz pár percnél, mégis olyan volt, mintha egész éjszaka ebben az álomban lettem volna. Egy társaságban üldögéltem, beszélgettem, pedig senkit nem ismertem közülük. Egyetlen ismerős arc sem volt, sőt, talán arcokat sem nagyon láttam, mégis fesztelenül társalogtam, mintha egész életemben ismertem volna őket. A sokaságban észrevettem valakit, aki nagyon jól érezte magát, táncolt, szórakozott. Aggódni kezdtem, odamentem, s kértem menjünk haza, késő van. Zsáklinnak szólítottam, de mikor ránéztem, Veronikát láttam, a szőke, hosszú hajával, a lila pulcsijában. Rám nézett ártatlan arccal (érdekes módon az ő arcát tisztán láttam, mintha valóban ott állt volna velem szemben), azt mondta mosolyogva, nem megyek haza, jó itt nekem, és elszaladt. Néztem utána aggódva, s még nagyobb aggodalom fogott el, mikor láttam, hogy Odett egyik régi osztálytársával eltűnik a tömegben. Jesszusom, gondoltam, az a lány rossz hatással lesz rá, nem szabad engedni, és elkezdtem szaladni utánuk. Újra megláttam őket, de valahogy hiába húztam bele, sosem sikerült közelebb kerülni hozzájuk, talán még kiabáltam is, hogy várjanak meg, de a nagy zajban még magam sem hallottam a hangom, pedig teli torokból ordibáltam. Láttam, hogy nevetgélnek, hátra néztek néha, gondoltam, rajtam mulatnak olyan jól, és esküdöztem, ha elkapom Zsáklint (aki nem is ő volt, vagy mi), akkor biztos, hogy soha életében nem barátnőzhet többet büntetésből, de nem kaptam el, csak felébredtem, verejtékben úszva, és nem értettem semmit az egészből... Az ilyen álmok miatt nem szeretek álmodni. Hogy magyarázzam meg? Mit jelenthet? Freud szerint az álmok az elfojtott törekvéseink kielégítései. Ha ezt figyelembe veszem, akkor vajon az lett volna az elfojtott törekvésem, hogy futhassak? A többi lehetőségbe bele sem akarok gondolni... Jung Freuddal szemben viszont azt tanította, hogy az álmoknak lehet prospektív szerepe. Ha ez alapján vizsgálom a dolgot, akkor ez azt jelentené, hogy futni fogok a villamos után? És vajon hétköznapi álomként tekintsek rá, vagy archetipikusként?... Azt hiszem egyszerűbb lesz, ha jobban odafigyelek, és időben elindulok, hogy ne kelljen futnom semmi után...
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése